Tour de Hongrie – a magyar szurkolók ismét kitettek magukért

A KOMETA sátránál sokan próbára tették szerencséjüket

Követted a Tour de Hongrie-t a képernyőn, esetleg kimentél egy vagy több szakaszra is, hogy élőben láthasd a kedvenceidet? Ahogy az már szokás, a Tour de Hongrie-n nemcsak az általunk szponzorált csapatnak (Team Polti VisitMalta) szurkolhattál, hanem velünk is találkozhattál.

Egyik szemünkkel a Giro d’Itáliára, a másikkal a hazai körversenyre figyeltünk május 14. és 18. között. Csapatunk ismét megmutatta magát a magyar utakon, kerültünk szökésbe, harcoltunk az utolsó kilométereken, de a szerencse nem szegődött mellénk, így keserédes érzések vannak bennünk. Az biztos, hogy hazai utakon drukkolni – bármilyen mezt is viseljenek a bringások – leírhatatlan érzés. A KOMETA ügyvezetője, Giacomo Pedranzini azt vallja, hogy a kerékpározás, azon túl, hogy profi sport, közösségformáló erő is. Éppen ezért támogatjuk a hazai utánpótlást, Alberto Contador olasz bejegyzésű profi kerékpáros csapatát, a Team Polti VisitMalta-t, a hazai körversenyt, sőt, a Giro d’Italiát is.

A Tour de Hongrie két napján a KOMETA sátránál vártuk az érdeklődőket, ahol a szerencsekerék döntött arról, hogy rögtön ajándékot kapott-e az odalátogató vagy picit tennie is kellett érte. Megsúgjuk, senki sem távozott üres kézzel. A termékeink csomagolásán is megjelenő, Buona vita! annyit jelent olaszul, hogy jó élet. Ha valaki ezt pörgette, máris mehetett ajándékot választani. A többieknek vagy a szelfikeretünknél kellett fotózkodnia vagy pedig szobabiciklin tekernie, esetleg célbadobós játékkal játszania a textiltáskáért, törölközőért, kulacsért, pohárért és egyéb KOMETA-s ajándékokért.

Szuper hangulatú volt a 100 éves Tour de Hongrie, reméljük, jövőre is találkozunk veletek!